Amit érdemes tudnod

Kinek és miért jó a fejlesztés? Az óvodások képességei nem fejlődnek maguktól?!
Bizonyára mindannyian láttunk már ügyesebb és kevésbé ügyes gyermeket is. Hiába voltak egyidősek, a különbség sok esetben egészen hatalmas! Behozhatatlan előny tud lenni egy célzott fejlesztő közeg!
Tehát, ha a fenti kérdésre keressük a választ: a természet önmagában nem képes ugyanolyan magasfokú eredmény előidézésére, mint egy célzott fejlesztői közeg a megfelelő eszközökkel és egy jól felépített tervvel, ami számításba vesz minden fontos képességterületet is, amire az óvodás korosztálynak szüksége van! Azok a gyermekek, akik jobb, erőteljesebb támogatást kapnak képessőségük fejlődésében, sokkal jobban teljesítenek, kevesebb energiabefektetéssel, mint hasonló adottságú a társaik! Nagyobb könnyedséggel és sokkal jobban fognak boldogulni a különböző életterületeken. Jobbak lesznek a képességgeik, jobban kibontakoztatják egyéni lehetőségeiket. Rájuk mondják majd, hogy "ők könnyebben boldogulnak, nekik jó, stabilak az alapjaik!"
A nagymozgás pedig mindennek az alapja! Számos további területre képes hatni egyidejűleg és ezzel együtt fel is erősíti a másik, aktuálisan célzott területeket!
Biztosan tapasztaltátok már, hogy mozgás közben minden sokkal jobban megy! Például az óvodában ha lemozgunk egy verset, könnyebben megtanuljuk. A mozgás hatással van az anyanyelvi és memória területekre IS. Hatással van a finommozgásokra is. Hatni tud a logikai képességeinkre is! Mozgásra lettünk teremtve! Ezt az óvodás korosztály még tökéletesen érzi és tudja, ezért mondjuk, hogy az óvodások lételeme a mozgás! A mozgáson keresztül MINDEN fejleszthető és nem is akármilyen intenzitásban! A nagymozgás a kulcs az óvodás korosztály számára, ezért ezt a területet célozzuk mi, a Kidnasztikán egy alaposan kidolgozott képességfejlesztő mozgásprogram keretében!

Nem lusta, csak figyelmetlen. Nem rossz, csak túlmozgásos.
Sok szülő csak legyint, majd kinövi. Közben a gyermek csak kínlódik, nincs sikerélménye. Figyelmetlen, ide kap, oda kap. Képtelen egy dologra huzamosabb ideig koncentrálni. Észre sem vesszük, de idővel már annyira elkeseredett, hogy már kerüli azokat a tevékenységeket, amik tartós figyelmet igényelnek. Úgy gondolja, ő úgyse tudja megcsinálni. Az önbizalma romokban. És ez frusztrálja.
Állandóan izeg-mozog, fészkelődik, nem tud egy helyben megülni. Annyi energiája van, mint akit felhúztak. Te még a reggeli kávédat sem tudtad felhörpinteni, ő már a csilláron pörög. Hiába a játszótér, hiába a nap vége, ezek az energiák levezethetetlenek. És így megy ez nap mint nap.
És mindez talán a társas kapcsolataira is rányomja a bélyegét.
Szülőként a szíved szakad meg. Az óvodában is jelezték már a problémát, de valójában mindenki tehetetlen. Azt kívánod, bárcsak segíthetnél rajta, de nem tudod, hogyan, mit tehetnél.
Nem te rontottad el. Nem neveletlen. Tudod.
Akár figyelemhiányos, akár hiperaktivitás, impulzivitás tüneteket mutat a gyermeked, fejlesztésében kiemelkedő szerepe van a nagymozgásos gyakorlatok tudatos alkalmazásának. A célzott mozgásos gyakorlatok ugyanis azon túl, hogy az idegrendszer fejlődését segítik, a figyelmi funkciókra, viselkedésre, impulzuskontrollra és érzelmi szabályozásra is jótékony hatással vannak.
A KiDnasztika 3-7 éves gyermekekkel foglalkozik. Olyan célzott mozgásfejlesztéssel hat az impulzuskotroll, figyelem, mozgáskoordináció, testtudat, téri tájékozódás és további kapcsolódó képességek fejlődésére, ami segíti a gyermek boldogulását, nehézségei leküzdését, őt kompetensebbé teszi tevékenységeiben, miközben növeli az önbizalmát.
KiDnasztika: "Mozgásfejlesztés játékosan, szakértelemmel – az egészséges fejlődésért!"

Az iskolaérettséghez kapcsolódóan fontos az íráskészség feltételeinek megteremtése, fejlesztése. De hogy ez mennyire összetett, azt talán nem is gondolnánk!
Az írás elsajátításához (így az iskolaérettségi kritériumok - egy részéhez) nagyon sok képesség és feltétel szükséges:
Már rá is vágjuk, hogy a szem-kéz koordináció, tádám! Ön nyert!
De ezen túl is vannak még további területek: a téri tájékozódástól a testsémán keresztül, a kézdominancia kialakulásán át, a sorrendiségen túl a kezek erőssége, mobilitása, vállak, csuklók, függetlenedése, a törzs és a felső vállövi régió izomzata. A megfelelő érzékszervek megfelelő időben való bekapcsolása, egyidejűleg akár több érzékszerv együttes aktivizálása, illetve az esetleges, kapcsolódó primitív reflexmaradványok felülírása... stb. Végeláthatatlanul lehetne írni a továbbiakat. És ez csak az íráskészség!

Miért fontos a lúdtalptorna és a tartás prevenció óvodáskorban?
A lúdtalp óvodáskorú gyermekeknél gyakori, élettani tünet, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell foglalkozni vele, hiszen ennek ellenére panaszt okozhat. A testtartásásra, izületek egészségére is hatással lehet. A lúdtalp torna segít javítani a bokasüllyedést, korrigája a lábboltozatot, megerősíti és rugalmassá teszi a talp és a láb szükséges izmait, fokozza a helyi vérkeringést.
A tartásprevenciós gyakorlatok elősegítik a helyes testtartás megszilárdulását, a hát, gerinctartó izmok és a hasizmok erősödését, rugalmasságát. Az ülőmunka (iskolapadban ülés), az iskolatáska cipelése mind nagy terhet rónak a gerincre, de megfelelő erősítéssel, tréningeléssel elejét vehetjük a hátfájásnak, deformitások kialakulásának.
A tornagyakorlatokat a megfelelő eredmény érdekében érdemes heti 3x, rendszeresen, hosszú távon végezni.

Tudtátok, hogy a kis kezek csontosodása 11-12 éves korra fejeződik be, fejlődnek ki teljesen, végleges formájukra? A fenti képen látható, hogy mit jelent 1-2 év az ujjpercek- és kéztőcsontosodásban! Elképesztő, ugye?
De ez nem azt jelenti, hogy a finommotorikát el kell hanyagolnunk! Az ovis kezeket is fejleszteni kell!
Fejlesszük nagymozgásban is! Erre néhány ötlet a teljesség igénye nélkül:
Az ujjacskáik segítségével kísérjék a labdát földön vagy padon.
Vödörből pl. lencse közé rejtett kindertojás belsőket keressenek ki és fussanak vele a célig, ahova (pl. tojástartóba) behelyezik. Minél rövidebb idő alatt minél többet szedjenek össze!
Kapaszkodjanak, függeszkedjenek bordásfalon, kötélen, mászókán!
Tenyéren, majd kanálon egyensúlyozva pingpong labdákat vigyenek el rajttól a célig (ügyesebbek mindkét kézzel egyszerre).
Kéztorna, ujjtorna (asztalnál): mindkét kézzel egyidejűleg ujjak nyitogatása, zárása egyszerre. Mutogassunk ujjanként külön-külön egyesével: mutotóujjal, majd középsővel, majd gyűrűssel, kisujjal és a hüvelykujjal felfelé és kombináljuk ezeket 2-3 ujjasokra! Forgassuk a csuklót, próbáljunk most azzal labdát vezetni minél nagyobb körben az asztalon! Ugyanígy körbe vezethetjük a labdát tenyérrel, majd ujjakkal. Próbáljanak minél nagyobb kört "rajzolni" a labdábal! "Rajzoljanak" minél nagyobb csillagot a labdával (mindkét kézzel egyidejűleg!): mozgassák a labdát ujjaktól csuklóig, egyenes vonalon előre-hátra, jobbra-balra, srégen keresztbe, minden irányba!
Örömteli fejlődést, ügyesedést, jó tornázást kívánunk minden kisgyereknek!

Milyen a jó edzőcipő a gyerekeknek?
• Megfelelő méretű.
• Kellőképpen széles: Engedi a lábujjakat szabadon lenni, nem szorítja össze a lábfejet
• Tartja a bokát: a sarokrésze stabil, erős, így stabilan tartja a gyermek sarkát és bokáját.
• Ne lógjon rá a bokára a cipő szára (ne legyen magasszárú, ne kösse le a bokákat, hogy azok szabadon mozoghassanak).
• Legyen szövet, hogy a láb valamelyest szellőzni tudjon!
• A talpa ne legyen túl vastag, ne legyen túl vékony, legyen rugalmas, hajlítható.
6 ok, amiért fontos az egyensúlyérzék fejlesztése óvodáskorban!
1. Hozzájárul a jó mozgáskoordinációhoz.
2. Fejleszti az idegrendszert.
3. Segíti a helyzet- és mozgásérzékelést.
4. Fejlődik a problémamegoldó képességük is.
5. Fejleszti az önbizalmat.
6. Hozzájárulhat a szociális kapcsolataikhoz.
Ha, kíváncsi vagy a részletekre, kattints a képre, és nézd meg az erről szóló videóm!

Középpontban a kicsi kezek
A szem-kéz koordináció, a kezek ügyesítése és erősítése, a karok, vállak, alkar, a csukló és az ujjak függetlenítése nem könnyű feladat egy óvodás számára. Viszont rendkívül fontos ezeknek a területeknek a fejlettsége! Sok olyan helyzetet kell teremteni, amiben a gyermek játékosan gyakorolhatja ezeket az alapokat, célzottan fejlődhet, ügyesedhet ezeken a területeken, hiszen ezek elengedhetetlen feltételei a finommozgások, a grafomotorika és íráskészség sikeres elsajátításának, így jelentős részét képezik a zökkenőmentes iskolakezdésnek.
Amennyiben ez nem lép a megfelelő szintre iskolakezdésig, a gyermek nem lesz képes energiatakarékosan elsajátítani az írásmozgást, a finommozgásokhoz több testrészét is bevonja a szükségesnél, és mivel ez sokkal nagyobb energiát igényel tőle, előbb elfárad, figyelme előbb lankad, ami egy nehezített iskolakezdést eredményez.
A Kid-nasztikán erre a képességterületre orientáltan is vannak játékos, fejlesztő gyakorlataink, hogy a hozzánk járó gyermekek erre vonatkozóan is megkapják a szükséges ingereket. Sokat ügyesednek, fejlődnek.
Jelentkezz még ma!
KIDNASZTIKA


